Please enable JS

180 fokos karrierváltás: szociális munkásból fejvadász – interjú a HumanField junior HR-tanácsadóival

180 fokos karrierváltás: szociális munkásból fejvadász – interjú a HumanField junior HR-tanácsadóival

2022 máj. 12 /

                                                                                                                                                                                                                                                                          

Az egyik legnehezebb döntésünket az életben, azt, hogy mi lesz a szakmánk, borzasztóan fiatalon kell meghoznunk. Már a gimnáziumi évek alatt orientálódnunk kell, majd az egyetemi szak kiválasztásával hosszú évekre elköteleződünk egy foglalkozás vagy szakterület mellett. De mi van akkor, ha néhány évnyi munka után rájövünk, hogy a kiválasztott szakma mégsem nekünk való? Két olyan pályaelhagyóval beszélgettünk, akik miután felismerték ezt, újragondolták az életüket, és a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft-nél fejvadászként kezdtek új karrierbe.

Mi volt az eredeti szakmátok?

Brückner Fanni: Egy hajléktalanokat ellátó nappali melegedőben voltam szociális munkás három éven keresztül. Nekem az volt az első rendes, teljes munkaidős állásom. Sokszor voltam a csúcson, de a mélyben is. Lelkileg nagyon megterhelő volt, sokszor kiégtem, sokszor újra feltámadtam hamvaimból, és aztán megint kiégtem.

Régi vágyad volt, hogy szociális munkás legyél?

B. F.: Szociológiát tanultam, és mindig valamilyen segítő szakmát szerettem volna végezni. Önkénteskedtem és gyakornok voltam több segélyszervezetnél. Mindig is szerettem az ilyen jellegű munkát, de egy idő után nem láttam a fejlődési lehetőséget. Úgy éreztem, hogy amit lehetett, azt megtanultam emberileg és szakmailag is. Nem volt előre lépési lehetőség sem pénzügyileg, sem más szempontból, és ehhez még fiatalnak éreztem magam. Ott toporogtam egyhelyben, és nem láttam azt, hogy Magyarországon ebben a szakmában ki tudnék teljesedni.

Ági, neked mi volt az első szakmád?

Lovas Ágnes: Magánvállalkozóként angolt tanítottam és fordítottam. Az egyetem mellett fél állásban kezdtem dolgozni, aztán ebből lett teljes állás. Nem szerettem volna gimnáziumban tanítani, mert úgy éreztem, hogy ott nem lehet személyre szabni a tanulást, pedig ez számomra nagyon fontos. Ugyanakkor hiányzott a közösség, különösen, hogy a Covid miatt nagyon sokáig home office-ban voltam. Ez ösztönzött arra, hogy más lehetőségek után nézzek.

Amikor megfogalmazódott bennetek, hogy váltani szeretnétek, akkor éreztetek bármilyen kételyt ezzel kapcsolatban?

B. F.: Azt gondolom, hogy minden első lépés nagyon nehéz. Én ezelőtt sosem voltam hasonló helyzetben, nem kellett interjúkra járnom vagy szakmai önéletrajzot összeállítanom, és ez az új szituáció először félelmetes volt. De úgy gondolom, hogy egy tapasztalatok nélküli friss diplomás ebben a helyzetben ugyanezt érezi. Tehát nem hiszem, hogy hátrányos helyzetből indultam volna, ellenkezőleg, volt olyan tapasztalatom, amelyet már tudtam tovább vinni.

És te Ági, mit gondoltál, mit éreztél ebben az időszakban?

L. Á: Én nem határozott pályamódosítási szándékkal indultam el, csupán szerettem volna megvizsgálni a lehetőségeimet. Akkor kaptam is olyan ajánlatot, ami inkább a már meglévő szakmámba vágott volna. Azért döntöttem mégis egy teljesen új dolog, a fejvadászat mellett, mert úgy gondoltam, hogy most még a húszas éveim második felében könnyebben válthatok. Ebben az életkorban az embernek általában még nincs olyan sok kötöttsége, és nem feltétlenül a bérezés az elsődleges szempont. Ezért úgy döntöttem, hogy ha még most adódik egy új lehetőség, akkor belevágok.

Miért pont a fejvadászat mellett döntöttél?

L. Á: Elsősorban a HR érdekelt, mert szeretek emberekkel foglalkozni. Így találtam rá a fejvadászatra. Úgy voltam vele, hogy felmérem, milyen, és nagyon megtetszett, mert izgalmas és sokszínű munka. Ráadásul csapatban, közösségben dolgozhatok.

Milyen volt az új munkahelyen az első néhány hét?

L. Á: A fogadtatás nagyon-nagyon szívélyes volt. Az első napon például jól esett, hogy nem dobtak be minket a mélyvízbe, hanem ismerkedtünk az új környezettel. Az előző munkámban már nagyon magabiztos voltam. Ott is voltak kihívások, de az új pozíciómban lényegesen több lett. Hirtelen a tanító szerepéből a tanulóéba kerültem, és ez nagy fordulat volt az életemben.

Visszalépésnek élted meg?

L. Á: Nem, mert jó volt újra tanulni valamit. Azt is nagy örömmel néztem mindig, ahogy a diákjaim fejlődnek, de ezúttal nagyon jó érzés volt, hogy én magam fejlődöm, és tanulok új dolgokat.

Vannak előnyei annak, hogy ti nem frissen az egyetemről kikerülve jöttetek a céghez, hanem már volt munkatapasztalatotok?

B. F.: Szerintem mi hatalmas előnnyel indulunk, és én nem is értem teljes mértékben azokat a cégeket, amelyek kizárólag friss diplomásokat vesznek fel. Mi, pályamódosítók már sok mindent megtapasztaltunk, sok nehézségen túl vagyunk. Mi nem fogjuk elkövetni azokat a hibákat, amelyeket az első munkahelyen valószínűleg elkövet az ember. Ez ugyanúgy működik, mint a párkapcsolatokban, tanulunk a kezdeti botlásokból, és legközelebb már jobban csináljuk. És ezt a cég is honorálja, elismeri.

Most, hogy már jó pár hónapja a HumanField fejvadászcégnél vagytok, hogy látjátok, sikerült előrébb lépni?

L. Á: A HumanFieldnél egy nagyon motiváló struktúrát építettek ki erre. Pontosan tudjuk, hogy mikor mire lehet számítani, egyértelműek az előrejutási lehetőségek. Határozottan úgy érzem, hogy előre haladok, és egyre fontosabb feladatokat kapok. Ez persze több felelősséget is jelent, ami nagyon jót tesz az önbizalmamnak.

B. F.: Nem vagyunk itt még régóta, csupán hét-nyolc hónapja kezdtünk, de máris egy szinttel feljebb léptünk, és talán hamarosan újra fentebb kerülünk a ranglétrán. Tehát jó teljesítmény mellett gyorsan lehet előre jutni, ami nagyon motiváló. Nekem ilyen sikerélményeim az előző munkahelyemen nem voltak.

Hogyha összevetitek a régi és az új munkátokat, akkor mit gondoltok, megérte a váltás?

B. F.: Abszolút. Én úgy érzem, hogy itt most megtaláltam magam. Olyan tulajdonságaimat ismertem meg, amelyek eddig rejtve voltak előttem.

L. Á: Én is úgy érzem, hogy teljes mértékben jó döntés volt. Jól érzem magam az új környezetben, az új szerepemben, és nagyon tetszik az új munkakör. Úgyhogy örülök, hogy amikor kínálkozott a lehetőség, én megragadtam.

Mik a távlati terveitek? Ebben a szakmában, ennél a cégnél látjátok magatokat a jövőben, vagy lehetséges, hogy egyszer visszatértek az eredeti foglalkozásotokhoz?

B. F.: Sokat lamentáltam azon, hogy végleg magam mögött hagyjam-e az eredeti szakmámat, hiszen a szociális munka a szívügyem volt. De azt hiszem nem fogok visszatérni hozzá, legfeljebb önkéntes munka formájában. A következő években egyértelműen cégen belül szeretném elérni azt, amit csak el lehet.

L. Á: Szerintem is nehéz döntés, de most úgy érzem, hogy nagyon szívesen maradnék a HumanFieldnél és a fejvadászatnál. Azt gondolom, hogy az oktatást sem kell teljesen feladnom, mert itt is lehet a junior kollégákat tanítani, illetve pont ma segítettem az egyik munkatársamnak, akinek az angol kicsit nehezebben megy. A tanítás tehát nem veszik ki az életemből, hanem beépül az új munkámba.

Mit tanácsolnátok azoknak az embereknek, akik a váltáson gondolkodnak, de még nem döntöttek?

L. Á: Azt tanácsolom, hogy ha valaki nem érzi jól magát a szakmájában, akkor maradjon nyitott, nézzen körül, hogy milyen lehetőségek vannak. Elég, ha először kis lépésekben halad, jelentkezik, elmegy egy interjúra, megnézi, hogy milyen. Amikor úgy érzi, hogy tényleg megvan már minden információja a munkakörről, és arról, hogy az hogyan fog illeszkedni az életébe, akkor ráér dönteni. Úgy gondolom, a pályamódosítás bár először ijesztő lehet, de ha kis lépésekkel haladunk, mire odaérünk, már egyáltalán nem az.

B. F.: Érdekes, én pont az ellenkezőjét éltem meg. Én egy olyan szituációba helyeztem magam, amelyből azonnal el kellett kezdeni keresni. Úgyhogy nem kis lépésekben haladtam, hanem megugrottam azt, amin már egy éve gondolkodtam, és amit addig nem mertem. Ez persze nagyon félelmetes, de szerintem ez egy jófajta félelem.

A cég hogyan tudja segíteni a pályamódosítókat?

L. Á: A HumanField sokat fektet a képzésünkbe, úgyhogy tényleg érezzük, hogy fejlődünk. Ez azért is fontos, mert sok pályaelhagyó, aki átkerül egy másik szakterületre, ott nem tud előre lépni. Szóval szerintem fontos, hogy az ember megtalálja azt a céget, ahol nem ragad bele egy szerepbe.

B. F.: Igen, ráadásul a pályamódosítók, valószínűleg azért váltottak, mert valahol megakadtak. Nyilván nem akarnak megint egy olyan helyre kerülni, ahol megakadást éreznek. A HumanFieldnél egyénileg is foglalkoznak a fejlődésünkkel. Készítettek velünk például egy személyiségtesztet, ami megmutatja, hogyan működünk csapatban, mire kell figyelnünk, mik az erősségeink és a gyengeségeink. Így aztán nem csak szakmailag, hanem emberileg is folyamatosan tudunk fejlődni.

L. Á: Ilyen szempontból szerintem jobb egy kisebb cégnél elhelyezkedni pályakezdőként vagy pályamódosítóként, mert több a lehetőség a kibontakozásra, és jobban oda tudnak figyelni ránk.

Kövess bennünket a Facebook-on és a LinkedIn-en.